Szemüveg, kiegészítők, védőfelszerelések
Szemüveg
|
|
A síszemüveg több okból is fontos. Havazáskor (ami bármikor előfordulhat, a lenti időtől is függetlenül), ködben (ami szintén percek alatt leszáll), felhős időben de akár napsütésben is segíti a látást, emellett pedig védi az arcot a hidegtől, széltől, a napsütéstől és persze az esetleges sérüléstől (főleg a szem lehet veszélyben). Így gyakorlatilag minden időben érdemes használni, csak legfeljebb a lencsének az ideális fényáteresztő-képessége és színe más a különböző viszonyok között. Ami egyféle síszemüveget használ, annak a közepesen áteresztő sárgás a legalkalmasabb, hiszen ez ködös időben, de napsütésben is jó lehet.
Átlátszó - éjszakai snowboardozáshoz, Narancs - kevés fényben és felhős időben, legátfogóbban használható, Sárga - kevés fényben és borús időben, Sötétszürke - erős napsütésben, Ezüst - napsütésben, Rózsaszín - napsütésben és enyhén felhős időben, Piros - napsütésben és enyhén felhős időben
|

|
A szemüveg arc felőli részének és a külső levegő hőmérsékletének különbsége miatt gyakori a szemüveg párásodása. Ennek elkerülésére fontos, hogy legyen szellőző a lencsén és jó, ha két rétegű a lencse.
|
|
Emellett havazáskor, csapadék esetén, illetve ha átizzadt a sapkánk, nem jó ha a homlokunkra tesszük a szemüveget, mert ilyenkor gyorsabban párásodik.
Ha mégis bepárásodott, csakis szemüvegtörlővel (ne kézzel, kesztyűvel) törölgessük meg. Ha megkarcolódik a kifejezetten érzékeny lencse, akkor utána nem fogunk rendesen látni. Ilyenkor a finom porszemcse, szennyeződés is látható és zavaró karcolásokat képes okozni. Emellett figyeljünk arra, hogy ha nem használjuk a szemüveget, akkor a neki való tokban tartsuk.
Ha ragyogó idő van is, akkor is jó, ha velünk van a síszemüvegünk, de hagyományos sport napszemüveget mindenképpen használjunk (ne üveglencséset, hanem fejre illeszkedő, lehetőleg cserélhető lencsés változatot) mert az UV sugárzás igen erős a hegyen, ráadásul a hó elég vakító napos időben.
|
Bukósisak és egyéb védőfelszerelés
|
|
Általánosan a gyerekeknek kötelező a pályákon a bukósisak használata, Ezeket még a pályák mellett is fillérekért kölcsönözhetünk. A snowboardosoknál azonban fokozottan igaz, hogy érdemes nagyobbaknál és felnőtteknél is befektetni egy jó bukóba. Az egymással való ütközésen túl a kemény talaj vagy ne adj Isten egy pályaelem vagy egy fa is lehet igen veszélyes, és bizonyos esetekben a bukó bizony életet ment.
|
|
A sisak használata minden olyan esetben ajánlott, amikor a fejünk sérülésnak lahet kitéve. Akár trükköket gyakorolunk a kickeren vagy korláton, akár jeges pályán száguldozunk, akár fák között megyünk.
|

|
|
A sisak kiválasztásában fognak segíteni a szaküzletek, de a méretről annyit érdemes tudni, hogy a fejünk kerülete a fül és a szemöldök felett adja ki azt a fejkerületet, ami a sisakméret is egyben. Próbáljunk fel többféle formát, az a jó, ha nem lötyög, de nem is kell beleerőszakolni a fejünket.
|
|
|






|